2012/03/27

Doctor Who

Vagyis: Ki vagy, Doki?
Aki nem ismeri a sorozatot, annak szolgáljon itt egy kis okosítás a témában, ami azt illeti, Rám is rámfért, én sem ismertem. :)
A sorozatból a rendőrségi telefonfülkét kellett elkészítenem (szintén Lalinak, immár a családi ünnepléshez) , ami egy egyszerű téglatest forma. Szép kék :) Ahogy már említettem, a téma kutatómunkát igényelt. Egy kis Google és máris dőlt az információ. Kék fülke, fehér ablakok, valamint a feliratok, amiket pontosan lejegyeztem.
Sütöttem egy 9 tojásos piskótát. Kiszabtam a téglatest formát, majd 3 részre vágtam, mint egy sima tortát. Túrós krém került bele. 25 dkg túró, 1 kis pohár tejföl, cukor ízlés szerint, 1 citrom reszelt héja, marék mazsola. Ezt összekevertem fél liter vanília pudinggal, amit előre készítettem el és jól lehűtöttem. (Fél liter tejet 2 csomag pudinggal főztem meg, így jó kemény lett). A pudingos-túrós masszába óvatosan beleforgattam 3 dl kemény habbá vert cukrász habot. A majdnem kész töltelékbe forgattam 1 dl vízben feloldott 1 zacskó étkezési zselatint.
Miután betöltöm a krémet a tortába, jól ki kell dermeszteni az egészet, így utána tökéletesen faragható. Minden oldalát ekkor vágok éles késsel szép egyenletesre, simára. Csak ez után kenem be a vajkrémmel, amit szintén kidermesztek, ennek elég 15-20 perc, erre került fel a kék fondant. A dekorálás nem volt nehéz. Vágtam egy kék téglalapot, abba ablakokat. A kivágott ablakok felkerültek a fülke oldalára, szintén ablakoknak :) Majd felkerültek a feliratok. A tetejére került 2 rétegben egy kis fondant kupolának és egy fehér lámpácska.

És amit elfelejtettem: az a fotózás. Oka: korán reggel jöttek a tortáért, amikor még ágyban voltam. Az alábbi képet Lalitól szereztem :) Tegyük azért hozzá, hogy ez egy előnytelen fotó a torta bemutatásához, de ez esetben kénytelenek vagyunk beérni ezzel :)

Nincsenek megjegyzések: