2012/02/26

Névnapi hófehérke

Már két hetes késében vagyunk egy Elvira napi köszöntéssel. Mivel nem leszünk sokan, ezért kicsi, de  mutatós tortát szerettem volna. Olyat, amire azt mondjuk, a kevesebb néha több. Így aztán a legminimálisabbra "kapcsoltam".
Legkisebb tortaformában sütöttem egy 3 tojásos piskótát, csokis tölteléket kapott. Vajkrémmel beburkoltam.
Gondolkoztam kicsit a színösszeállításon, de az előző elvre tekintettel döntöttem a teljesen fehér mellett.
Így aztán gyorsan be is burkoltam a tortát, azonnal feltettem rá a szalagokat. Egy A/4-es lap hosszabbik oldalán jelöltem egy 3cm-es sávot, ezt levágtam. Ez a papírszalag volt a sablonom, ennek mentén derelyeszaggatóval vágtam le a csíkokat a kinyújtott fondantból, amiket glükóz sziruppal ragasztottam fel. A maradékot újra összegyúrtam és kb 1,5 cm-es golyócskákat gömbölyítettem (köszi Anya a segítséget), ezzel díszítettem a torta szélét. Szintén a sziruppal rögzítettem őket. (nagyon kevés kell, szinte csak egy pöttyöt tettem mindegyik golyó oldalára. Ha sokat használunk, akkor nem ragad meg, hanem szétcsúsznak a golyók!) A torta közepére, hogy eltakarja a szalagok találkozási pontját egy pogácsa szaggatóval kivágott kört gondoltam. De amint elővettem a szaggatót, eszembe jutott, hogy vannak nekem szép nagy margaréta kiszúróim :) A legnagyobb margaréta díszíti a közepét.
A szalagokra apró pöttyöket "álmodtam". Így készítettem egy adag hófehér royal icing krémet. A szalagokat bepöttyöztem a legkisebb átmérőjű habkinyomó csővel. A torta a hűtőszekrénybe költözött dermedni.
Aztán következett, amit már régebb óta szerettem volna kipróbálni. A royal icing figurák. Szilikonos sütőpapírra ceruzával rajzoltam egy E betűt és 4 indát. A habkinyomóra egy közepes méretű csövet tettem és vastagabb vonalakkal átírtam a rajzokat. Ezeket hagytam másnapig száradni. Ha már teljesen kemény, óvatosan le kell emelni a sütőpapírról és tádámmm :) A margaréta közepére kemény vajkrémet nyomtam és  könnyedén megállt benne az E betű és a 3 inda. A negyediket nem tettem fel, úgy már sok lett volna az összhatásban. Pici gyöngyökkel még feldobtam a figurákat.
Izgalmas lesz ebben az orkán erejű szélben kivinni a tortát, de majd valami dobozt kerítek neki, különben nagy eséllyel szárnyra kelnek a figurák :)




5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szuper a blog! Jó lenne egy galéria, ahol kedvünkre legeltethetnénk a szemünket a tortákon. :)

Névtelen írta...

Ki kellene kapcsolni a megjegyzés ellenőrzést. Nagyon sok a két szó és bonyolult. :(
Így elmegy az emberek kedve a hozzászólásoktól. Igaz az enyém nem fog! :)

Ditta írta...

Szia Barbus! Köszönöm, hogy jössz és segítesz kiigazodni a blog világában :) És a tippek is nagyon jól jönnek! :) Igyekszem galériát készíteni.
A megjegyzés ellenőrzés ki van kapcsolva, nem értem, miért kér ellenőrzést :(
Puszi!

Tittina írta...

Az én kedvem sem szegi a két szó, de tényleg kapcsold ki, ha tudod... Örülök Ditta nagyon a blognak. Érdemes a munkáidnak egy külön helyet szentelni, ahol nem csak nézhetjük, hanem olvashatjuk is a torta történetét! Remélem, hamarosan a Punk-torta is megszületik, mint bejegyzés... Puszillak!

Ditta írta...

Megszületett a Punk torta, remélem, láttad :D igaz, más címmel, de a Te tortád :D A "csúnyatorta" :)
Lányok, segítsetek már, ha tudtok, nem tudom kikapcsolni sehol, hogy kérje azokat a fránya ellenőrző szavakat!!! ötlet???!!!