2012/02/25

A "bloglétezés" első tortája - dobozka torta

Izgalmas hétvége állt előttem, több szempontból. Lássuk a feladványt. 70. születésnapra kérték, lúdláb ízben. A forma pedig: íme a fotó. A néni egy fiatalkori személyes tárgya, egy dobozka saját fotójával. 
 


Nem mondom, hogy nem nyeltem egy nagyot, amikor megláttam ezt a szépséget, de esküszöm, abban a pillanatban elkezdett kattogni az agyam. Két hét volt a gondolkodásra, izgalommal vártam a napot :)

Kezdetnek sütöttem 2 db 5 tojásos piskótát a legnagyobb téglalap alakú tepsimben., majd egy kisebb téglalapot 3 tojásos piskótának.
Főztem pudingot 8 dl tejből és 2 és fél csomag pudingporból, ízlés szerinti édesítéssel.
4 dl Hulala tejszínhabot kemény habbá vertem, ezt óvatosan összekevertem a kihűlt és újra krémessé kevert pudinggal. A krém már így is elég kemény volt, de a biztonság kedvéért 2 evőkanál HR zselatint+kicsi vizet összemelegítettem mikróban és ezt alaposan a krémhez kevertem. Gyorsan kell vele dolgozni, mert a zselatin gyorsan köt a hideg krémben.
Az egyik nagy piskótát vékonyan megkentem a krémmel és beborítottam az egészet meggyel (fagyasztott, anyukám meggyfáján termett meggy, kiengedtem és szűrőn jól lecsepegtettem :) ) Erre az egészre aztán rákentem az összes maradék krémet (picit félretettem a talpazathoz), erre a másik nagy piskótát.. Mint látható, nem volt rétegelve a torta a szokásos módon, nem szerettem volna, hogyha a torta szétcsúszik a párna forma miatt.

Végig azon agyaltam, hogy fázis fotókat kellene készíteni, de olyan stresszes voltam már ekkor, hogy csak járt a kezem de a gépig már nem jutottam el.
Így fél napot dermedt a hűtőszekrényben, következett a faragás. Ide teszek egy linket, hogy lássátok, mi alapján dolgoztam. A faragás közben sokat mértem, igyekeztem az arányok eltalálására. Viszonylag stresszes és munkás rész volt. Sima vajkrémmel kentem le, újra dermedni tettem a hűtőszekrénybe.

Következett a lábazat. Kb. 3 cm vastag piskótalapot ketté vágtam, vékonyan megkentem csokikrémmel. Akkorára méreteztem a téglalapot, mint a doboz alsó és felső felülete. Bekentem ezt is vajkrémmel, majd fehér fondanttal beburkoltam. Ebbe az egészbe szívószál darabokat szúrtam 9 különböző támaszpontba, hogy majd ne nyomja össze a nagy és nehéz felső rész. Tetejére egy kartonlapot tettem (picit volt kisebb, mint a lábazat), amit pici vakrémmel rögzítettem. Ezt az egészet már arra a lapra helyeztem, amin a torta végleg díszelgett.

Míg minden dermedésre volt ítélve a hűtőszekrényben, addig beszíneztem egy jó adag fondantot koszos sárgára. :) Fekete és citromsárga színezőt használtam. Apránként, hogy el tudjam találni a színt, remélem, sikerült :)
Első lépésben kinyújtottam egy akkora fondant téglalapot, ami majd a doboz teteje lesz. Félre tettem száradni egy porcukrozott A/4-es lapra.
Majd vágtam 4 db körcikket, amiket azonnal a fehér talpazat 4 sarkára ragasztottam (cukorszirupot használok ehhez) a dobozka lábaként. Ekkor már kezdett tetőfokára emelkedni az izgalom a gyomromban :D
Jött a burkolás.... :D Jó lett volna ha anya itthon van és segít, de egyedül kellett megoldanom :D Elsőként hogy kényelmesen az aljára lássak a doboznak egy széket tettem a konyhaasztalra és arra tettem a dobozka talpazatát. (Még nem burkoltam ilyen tortát, ezért a nagy bénázás :D ) A vajkrémes felületet picit átsimítottam nedves kézzel, hogy jobban odatapadjon a fondant. A burkolót kicsit vastagabbra nyújtottam, feltettem a tortára és amikor elkezdte felvenni a formát, akkor 2 lapát segítségével a talpazatra helyeztem és minden oldalát óvatosan feltapasztottam az alsóbb részekre. Nem volt semmi.... még a kezem is remegett, de nagyon jó érzés volt látni, hogy egész jól sikerült így, elsőre :)
Be is tettem a hűtőbe dermedni, mind a 4 sarka alá egy-egy Wilton színezős dobozkát tettem, nehogy megereszkedjen, de szerencsére szépen megállt.
4 órás "fagyás"-dermedés, meseolvasás, éneklés és altatás után kezdődhetett a festés, amiben nagy segítségem volt a férjem, aki sokkal ügyesebb rajzos, mint én. A torta középen, mi pedig az asztal két oldalán ülve pamacsoltunk :) Míg ő végül elkészítette a dobozka tetejét (az előre kinyújtott, kiszabott, kiszárított lapra), addig én felhelyeztem a piros sodort széleket és a fondant pompomot az elejére. Végső feladatom a varrás cikk-cakkok megfestése volt.....
A végeredmény. Íme! Bevallom őszintén, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen kis "pofásra" sikerül :)








3 megjegyzés:

Ariaden írta...

Gyönyörűséges torta, de nem boszitorta, hanem Dittatorta és kész! :)

Maru írta...

Szia Ditta!Gratulálok az oldalhoz, és a mesés tortákhoz!!! Már mentettem is a blogot a kedvencekbe!! :D
Csak így tovább!
Puszi: Maru

Ditta írta...

Köszönöm szépen Lányok! :)
Puszi! :)